SIBE

SIBE – Semmelweis Innovations Bioentrepreneurship Projekt

Ahol a jövő biotechnológiai managereit képezzük

A válság utáni időszakban a siker kulcsa a vállalkozói szellem. Annak ellenére, hogy a biotechnológia az új IT, napjainkban azonban még igen kevés az olyan  kutató az élettudományokkal kapcsolatos szektorban, aki ismeri, használja a sikerhez szükséges eszközrendszert.

Akik évtizedeket szánnak a gének, fehérjék, anatómiai és molekuláris biológia tanulmányozására, általában nem rendelkeznek azokkal a kommunikációs képességekkel, amelyekre a kommunikációs, az innováció menedzsment és a  vállalkozás fejlesztés területén szükséges lenne, hogy kihasználhassák az általuk létrehozott tudást. Azok pedig, akik a számok bűvöletében élve bankokban és a pénzügyi osztályokon dolgoznak, nehezen értik a biotechnológia bonyolult nyelvét, jelentőségét.

Posztgraduális képzéseink többsége azért jött létre, hogy összehozza ezeket a szakembereket, és egy olyan csapat összeállításában segítsen, ahol a két világ együtt, könnyebben elérheti az üzleti sikert.

Ezen képzések posztgraduális jellegűek abban az értelemben, hogy a diákok már PhD diákként dolgoznak, doktorátus utáni gyakorlattal rendelkeznek (posztdoktorok) esetleg az üzleti szférából jönnek. A képzéseink nemzetköziek, hiszen az élettudomány egy globális tudomány, így a csapat tanárai és diákjai is a világ minden tájáról érkeznek.

Gyakorlatiak abban az értelemben, hogy a képzés minden eleme a valódi üzleti szférához kapcsolódik, nem munkafüzetekből és esettanulmányokból dolgozunk. A képzés végén a diákok rendelkeznek a szükséges készséggel, kapcsolati tőkével, a  megfelelő tudásbázissal és nem mellékesen egy csapattal a saját cég elindításához.

A SIBE részletes programja, aktuális hírei a SIBE információs oldalán találhatók.